A nem-tudom-hanyadik filozófiai szemináriumon tanultam meg, hogy a filozófia lényegében olyan irodalmi szöveg, amelyik lételméleti kérdésekkel foglalkozik. Vagy a dolgok mibenlétét firtatja. Friedrich Nietzsche a Bálványok alkonya című műve (avagy hogyan filozofáljunk kalapáccsal) elvileg nem sokkal szellemi összeomlása előtt keletkezett. Ezen kívül az Értékek átértékelésé-t olvastam, és az Ecce Homo-t, amin inkább csak röhögni lehetett már.
Friedrich Nietzsche Bálványok alkonya meglehetően keresztényellenes, moráltagadó (saját szavával élve immoralista). De lehúzza mindenkiről a keresztvizet az antik görögöktől kezdve (különösen Szókratészt és Platónt értve alatta), a keresztényeken át, a szocialistákon, anarchistákon, munkásokon keresztül egészen a liberálisokig, aki kora jelenségeiként exisztáltak. A korabeli írókat, filozófusokat és egyéb alkotókat sem értékelte túlságosan nagyra művében.
A posztmodern előfutára
Szokták együtt emlegetni Freuddal Nietzschét, mint a posztmodern előfutárát. Egy időben megfogadtam, hogy több türelmem lesz Freudhoz, de sajnos már Nietzschéhez sincs elég. Elhaladt felettük az idő, és nekem nincs türelmem kihüvelyezni többé, mivel mit akartak igazából mondani, hol pszichológusnak, hol filozófusnak nevezi magát Nietzsche is. Igazából annyi huzalmam volt olvasni a monológjait, vagyis töredékeit, mint egy jó kiadós kis pszichoanalízist Sigmund Freudtól. Azaz semennyi… Azon csodálkozom, hogy ennyi utálat hogy fért meg egy emberben. Biztos nem értett volna egyet a mai önsegítő irodalommal sem.
Pozitivitás és szeretet, ez az, ami hiányzott a nagy bálványdöntögető, egyház-, vallás- és morálkritikus szerzőnk tulajdonságai közül. Dionüszoszt istenítette, a sörivást viszont megvetette a német fiatalság körében, alkoholistának bélyegezve őket. A halálról is megvolt a véleménye, hogy tudni kell idejében félreállni, méltósággal távozni az élők sorából. Hát, ezt az életében valahogy felemásan valósította meg.
Egy klasszika-filológusnak induló egyetemi ember, akinek nem jó semmi és senki (Goethe-n kívül), gyakran homályosan fogalmaz, gyakran bunkón, vérig sértve másokat, állandóan dúl-fúl, mindenkit és mindent kritizál, semmi sem elég jó neki, de magára úgy tekint, mint valami kimagasló zsenire, ráadásul ordas eszméket alapoztak rá, amit nem csodálok most már.
