Azt hiszem, időről időre nekiállok Barthes-t olvasni, már ami A szöveg öröme című könyvet illeti, valamint később szándékozom az S/Z-t is, de meg kell, hogy mondjam, egyre gyanúsabb nekem ez az irodalomelmélet. Akar-e ez valamit egyáltalán? Vajon vannak (még) érvényes megállapításai?
A könyv összesen öt esszét tartalmaz, amiből hosszúságuk okán kiemelkedik Az írás nulla foka és A szöveg öröme, valamint fontossága okán A Szerző halála. A maradék két esszé is viszonylag tisztességes munka, Az olvasásról című olvasáselmélettel foglalkozik, A műtől a szöveg felé szintén pedzegetne valami olyasmit, mint a A Szerző halála, csak máshonnan közelítené meg a dolgot.
Legújabb Barthes újraolvasásom oka, hogy találok valami elméletet az interaktív fikció elméletéhez kötődően, első körben A Szerző halála és A szöveg öröme kínált fel olyan szöveghelyet, amit érdemes továbbgondolni. Az írás nulla foka francia irodalomtörténettel foglalkozik némi elméleti színezettel, gondolom, érdekesnek találtam volna, ha behatóbban ismerném a francia irodalmat, ezen is végigrágtam magam (50 oldal), de nem hozott találatot a témám szempontjából.
Elsőként akkor A Szerző halála szöveghelyét említeném meg, amit Babarczy Eszter az Utószóban párhuzamba állított Foucault Mi a szerző? című tanulmányával, és az irodalomelmélet nagy kiáltványának nevezett. Persze, az a baj a kiáltványokkal, hogy rendre nem jönnek be – tehetnénk hozzá csendesen, vagy csak sporadikusan, hogy Barthes egyik kedvenc szavával éljek ezzel a témával kapcsolatban.
Barthes a szerzőt pozitivista, kapitalista fejleménynek tartja, és elmeséli, hogy „az etnografikus társadalmakban az elbeszélést sohasem egy személy vállalja magára, hanem mindig egy közvetítő, a sámán vagy az énekmondó, akit kellőképpen megcsodálhatunk az „előadásért” (azaz a narratív mód mesteri használatáért), de nem csodálhatjuk benne a „zsenit”.” A szerző modern szereplő, aki kilépve a középkor homályából az angol empirizmussal, a francia racionalizmussal és a reformáció személyes hitével felfegyverkezve követelte ki magának a jogot, hogy személyében tiszteljék.
Ezt az interaktív fikcióra adaptálva, a szerző visszaköveteli magának az ismeretlenséget, már az internetes közegből, a presztízsvesztésből, és a kapitalista tőke ennek a terepről a visszavonulásából fakadóan is, sokan álnév alatt publikálnak, vagy éppen nicknevet használnak, illetve többszerzős műveknél csak társszerzőként vannak jelen, így bekövetkezik tehát a szerző részleges halála, persze mint látjuk, a jóslat sohasem egyetemes érvényű, pláne ezen a területen.
